Visky András: Pornó // Porno
Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat // Teatrul de Nord Satu Mare, Trupa Harag György
Dátum: 2017. szeptember 21. (csütörtök), 18.00 // SZÍNPADI STÚDIÓ
Időtartam: 1 h 10′
magyar nyelven // román felirattal
HU
„Húsz éven át cipeltem magammal egy nagyon személyes, tulajdonképpen megoszthatatlan, legalábbis annak hitt történetet, de aztán egyszercsak elért a budapesti Nemzeti Színház felkérése, és elhatároztam, hogy nem halasztom tovább, elmondom, lesz, ami lesz.
Harmadik gyermekünket vártuk 1989-ben, Szatmárnémetiben. Már belátható közelségbe került a szülés ideje, amikor a magzat úgy döntött, mégsem jön erre a világra. Belehalt édesanyja testébe. Születése előtt feladta, mint Beckett anyaméhben monologizáló, megszületni nem akaró, végül pedig április 13-án, nagypénteken, egyenesen a halálba beleszülető énje. A mi gyermekünk karácsonykor érkezett volna, a forradalommal együtt, de a mi karácsonyunk akkor nem a születés, hanem a gyermekhalál éve lett. Megszűnt dobogni a szíve, nem mozdult többet, leélte el sem kezdett életét – ki érti ezt?
»Pornó« – egy fiktív fedőnév. A valóság viszont ennél a fikciónál sokkal elképesztőbb. A fedőnév viszont nem fedi el a valóságot. Reménységem szerint feltakarja.”
Visky András
Szereplők // Distribuție:
Lány: Albert Csilla m. v.
A másik: Antal Attila m. v.
Hang: Dimény Áron m. v.
Rendező // Regia: Visky András m. v.
Díszlet-, jelmeztervező // Decor si costume: Fornvald Gréti
Dramaturg: Deák Katalin m. v.
Zene // Muzica: Antal Attila m. v.
Dal // Cântec: Visky Péter m. v./Visky Bence m. v.
Videó // Video: Süveg Károly
Ügyelő/Súgó // Regizor technic/Sufleur: Szabó Ritta
Plakátterv // Afiș: Burus Botond
Fotók // Fotografie: Czinzel László Photography
Romániai ősbemutató: 2016. 10. 18. – Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem